Úgy döntöttem,leírom.Bár nem hinném,hogy könnyebb lesz tőle.De végülis itt éljük az életünket ebben a virtuális világban,virtuális barátokkal és előbb-utóbb biztos jönnének a kérdések és ami tegnap történt,hát sajnos ez is mostmár hozzánk tartozik.

Apukám épp készülődött hazafele a munkahelyéről,amikor összeesett.Napközben kétszer is mondta a munkatársainak,hogy szorít a mellkasa.Azonnal hívták a rohammentőt,alig tudták újraéleszteni.
Jaj,de nehéz erről írni,talán nem is kéne....
Olyan,mintha nem is velünk történne.Éjjel,mikor felkeltem annyira örültem,azt hittem,hogy csak egy rossz álom volt...de nem,az intenzíven fekszik,kómában,lélegeztető gépen.Az állapota tegnap délután óta változatlan...se nem jobb,se nem rosszabb.46 éves
Nagyon nehéz ezt felfogni,szinte lehetetlen.Összevissza járnak a gondolataim,nincs is talán egy értelmes gondolat a fejemben.Nagyon,NAGYON nehéz...

Muszáj erősnek lenni,hisz itt vannak a fiúk,nem jó nekik ez a hangulat.Párom ma itthon van velünk,de a végtelenségig nem maradhat ki a munkahelyéről.