2009. szeptember 6., vasárnap

A szoptatás és én

Régóta rágódom azon,hogy írjam-e meg ezt a bejegyzést,illik-e ebbe a blogba,de legfeljebb majd kitörlöm,ha máskor másképp gondolom majd,mint most :).

Nagy mumusomról,a szoptatásról néhány gondolatom.

Annak idején Domival nem jött össze a szoptatás.Nem tudom,min múlott.Én szívesen fogom arra,hogy a koraosztályon üvegből kapott enni és senki nem volt,aki segített volna a helyes mellretételben,mikor már lehetőség volt rá.Mikor segítséget kértem,a kezembe nyomtak egy bimbóvédőt.De nyilván nem ez volt a fő ok,mert ha alaposan utánajártam volna és ismertem volna azokat az anyukákat és azokat az oldalakat,amiket ma ismerek akkor menthető lett volna a helyzet.Persze legnagyobb részben én vagyok a hibás,de az akkori körülmények között végül a legkényelmesebbnek azt találtam,ha üvegből etetem a lefejt tejemmel.Több szempontból is nagyon jó volt ez a megoldás: mindig tudtam,hogy mennyit evett és az mennyi ideig elég neki körülbelül.Ha esetleg valami dolgom akadt,akkor rá tudtam bízni anyukámra Domit,ő is ugyanúgy meg tudta etetni.Az egy,amihez ragaszkodtam,hogy fél éves koráig vagy amíg csak van anyatejet kapjon...

Aztán megfogant Bálint.Megfogadtam,hogy mindent máshogy fogok csinálni,mindent megteszek a sikeres szoptatásért.Szopis tanácsadókkal beszélgettem,előadásra jártam,bújtam a netet.Biztos voltam benne,hogy menni fog és alig vártam az első alkalmat,hogy megpróbálhassam.Szülés után két órával már ki is hozták Bálintot és mellre tették nekem(akkor még az érzéstelenítés miatt nem tudtam mozogni) és otthagytak vele.Hiába a sok olvasmány és utánajárás,egyszerűen nem tudtam mit kell csinálni...gyömöszöltem a szájába,de csak sírt.Mindegy,nincs vész,még nem indult be a tejtermelés,nyugi,nem lesz gáz.Amúgy is állítólag két napra elegendő tartalékkal jönnek világra a gyerekek :D .Az akutszobában eltöltött két nap ezzel a nyűglődéssel telt.Mikor lekerültünk baba-mamásba már könnyebben mozogtam és sikerült is harmadik nap mérhetőeket szopiznia Bálintnak.Nagyon boldog voltam,bár hazudnék,ha azt mondanám,hogy friss vágással,kőkemény mellekkel és egy 2 napja 'éhező' gyerkőccel örömemet leltem a szoptatásban.Mire hazajöttünk a kórházból mondhatni,hogy elég jól belejöttünk a szopiba,igaz csak fekve ment.Aztán itthon hidegzuhany,Domi természetesen az első pár alkalom után rájött,hogy én az ágyról fekve,Bálinttal a mellemen,semmilyen csínytevésében nem tudom megakadályozni és ezt persze ki is használta,gondolom mondanom sem kell.Nem akarok megint kifogásokat keresni,a lényeg az,hogy újra szépen-lassan egyre többször nyúltam a mellszívóhoz és az üveghez.Tudom,hogy mindenkinek nehezen megy az elején és kitartóan és türelmesen kell próbálkozni,de úgy látszik nekem ez nem megy.Pár hete már csak üvegből kap...

De és itt a de,valahogy végig hiányérzetem volt.Amúgy sincs túl sok időnk egymásra másodszülöttemmel,talán a szopival egy kicsit közelebb kerülhetnénk egymáshoz.Tegnap megpróbáltam mellretenni és hihetetlen módon azonnal szopizott,mintha soha nem evett volna cumiból.Tisztában vagyok vele,hogy mennyire ügyes,egy igazi kis hős :) ...és ezért is íródik most ez a post....

Van valakinek esetleg tapasztalata vagy néhány jó szava,hoyg van-e innen még visszaút vajon a csak szopihoz?

és azért,hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog,vannak félelmeim is,és asszem most zúdulnak majd a kövek : nem szeretném,ha egész nap csak mellen lenne és nem tudna máshogy elaludni.Nem szeretném,ha éjjel ezerszer felébredne csak azért,hogy fél percet cicizzen és már előre félek attól,mi lesz majd,ha egyszer le kell szoktatni a ciciről....tudom ezek önző dolgok,de sok anyukát látok kikészülni pont ezektől a dolgoktól és úgy gondolom,hogy inkább legyen egy nyugodt és kiegyensúlyozott anyukája,aki üvegből eteti,minthogy idegeskedjünk mindannyian...na jó zagyván írtam le,remélem azért érthető :)

Ezeknek a fényében valaki valamit? :D

19 megjegyzés:

edus írta...

Érdekes kérdés...Ha hiányérzeted van, ő meg még nem felejtett el szopizni, mindenképpen szoptasd. Én Zsófim sajna sztrájkolt, vele abba kellett hagynom 5 hónaposan, mert már nem bírtam idegileg. :-(

Annamari írta...

Úgy csináld ahogyan neked jó,ha valaki meg kövezni akar jöhet hozzánk éppen burkolnánk a nappalit :)))

Pattogo írta...

Szerintem a lényeg, hogy az anyatejet megkapja. :D Én csak a lányokat tudom felhozni példának, hogy mennyire más két gyerek. Vivi 3 hónapos koráig cicizett. De volt cumija. Cumival aludt el. Aztán epegörcsök miatt apadni kezdett a tejem, meg Vivi sem fogadta el. így cumisüvegeztünk. Mindíg magától aludt el, akár cicizett akár cumisüvegezett. Lara ellenben igazi cicivámpír volt. Neki a hasfájásra is a cici volt a megoldás. Sem cumi, sem cumisüveg nem kellett neki. Én élveztem, hogy szopizik, így hagytam. Ma sem csinálnám másképpen. Nagyon szeretném, ha szopizna, de azt sem szeretném, ha olyan lenne, mint Lara, hogy csak cicin tudjon aludni. Megpróbéljuk a cumit, aztán lesz ami lesz. Az, hogy cumisüvegezel, szerintem nem rossz dolog. Anyatejet kap, szereted, fejlődik, egészséges, ennél több azt hiszem nem kell. Minden más mellékes. :D Pusz
Ja és gyönyörűek a srácok. :D

Pattogo írta...

A Nagyon szeretném, ha szopizna elé kimaradt a Bence. :D

Great írta...

szerintem azért nagyon fontos az a kontaktus, amikor a kisbaba a mellre csatlakozik, hiszen aszerint teljesen maskent eli meg a biztonsagot nyujto edesanya kozelségét, mitha a cumisuvegre csatlakozik.ha megadatik,testileg lelkileg megy, szerintem ne hagyd ki:) ha tud szopizni, akkor neki is ez a vilag legtermeszetesebb dolga.a kisbabak osidok ota szoiznak, ez a legosibb taplalasi mod, es mint mindennek, vannak pozitiv, es persze negativ hozadekai. en nem hallgatnek a negativumokra, hanem kiprobalnam, milyen is a pozitiv:) persze Te dontesz, de nem feltetlenul lesz percenkent ebredo, es Te sem feltetlenul eled meg ezt borzalomkent. igen, az anyasag aldozatokkal, lemondasokkal jar... de annak sincs ertelme, hogy kikeszulj.de ha kis sem probalod, nulla az az esely... van egy holgy, www.iboly.hu, az Ő oldalan kezzel foghato segitseget talalsz. kovekrol nincs szo, de az sem jo, ha bantja valami a lelkiismereted, mert valamit nem tettel meg. senkinek sem kell elszamolnod, csak magadnak. hallgass a szivedre, es a babad igenyeire. akkor nem tevedhetsz:) puszi

hermi67 írta...

Ha egy mód van rá,szoptasd szerintem.Bár tudom,hogy nem egyszerű két ilyen picivel. Most engem is lehetne kövezni-annak idején,mikor Marci született,Levi 11 hónapos volt. És bizony sokszor volt úgy,hogy egyszerre voltak éhesek. És mivel nem szerettem volna bármelyiket is éhesen sírni hagyni-egy megoldásom volt. Marcit fekve szoptattam-persze könyökölve-Levit beletettem a járókába,odahúztam magamhoz,és etettem tányérból-a lent lévő kezemben a tányér, a másikban a kanál,Marci feje fölött a víz és a szájtörlős pelus:-), És bizony ha olyan dolog volt,amikor nem tudtam az örökké rámoló,futkorászó nagyobbamra figyelni(pl.peluscsere,fürdés a kicsinek)-akkor bizony bele volt téve Levi a járókába. Sokszor voltam egyedül velük, és egyedül kellett megoldanom ezeket a dolgokat. És úgy gondoltam,hogy inkább Ő sírjon egy kicsit a ketrecben,mint én azért,mert valami baj érte. Persze nem volt Levi túl sokat járókában,csak mikor szükség volt rá.
A percenként ébredéssel kapcsolatban:nem feltétlen lesz az. Én olyan szerencsés vagyok,hogy a 3 fiam közül a 2 kisebbet viszonylag normális ideig tudtam szoptatni(Marci 8,Peti 7 hó),és Marci már 2 hósan végigaludta az éjszakát,Peti még csak kb.2 hónapja. Levi viszont csak 8 hetes koráig szopott-utána tápszert kapott,és bizony sokáig és sokszor ébredt éjjelente-mondhatnám,ha két órahosszat egyben tudtam aludni,már pihentnek éreztem magam. Szóval,gyereke válogatja,aki ébredős fajta,az ébred akkor is ha szopik,és akkor is,ha tápszert kap.
És puszillak♥

Bibécske írta...

Ha nagyon szeretnél szoptatni, de mégis cumiból is szeretnél, akkor jelölj ki mondjuk két evést ami szopis, pl reggel este, vagy délben este, vagy amikor éhes és Domi alszik.Egyébként meg azt aláírom, hogy a szopi fontos, imádtam szoptatni:)de szerintem egy babának sokkal fontosabb, ha egy nyugodt pihent anyuka fogadja mindennap:) mintsem egy kifáradt ingerült csak szoptatós anyuka. És szerintem senki nem mondhatja meg neked, mit csinálj vagy mit nem. ha ez bevált, akkor így marad:) anyatejet kap, az a legfontosabb:)
És bár az állandó sterilizálás sem könnyebb:) pakolni az útra stb:) De ahogy mondtad, Domi már jól viselni, hogy Bálint is köztetek van, talán most megpróbálhatnád újra:)
Én veled vagyo, bárhogy döntesz. Csak bízz magadban ez a lényeg:) Domi is felnőtt fejt tejből;)
Sok puszi neked:)

Judit /juci68/ írta...

Eszembe sem jutna megkövezni !!! Ha van elég tejecskéd a ciciben,kár lenne fejegetni, bizony érdemes egy kicsit többet próbálkozni a szopival. A kontaktus anya és baba között legcsodálatosabb formája a szopi. Na most engem fognak néhányan megkövezni, de én nem vagyok híve az igény szerinti szopinak, egészséges jól evő babának elég a 3 óránkénti és nem fog éjjel sem sokszor zaklatni, ha jóllakik. Plusz nem utolsó szempont , hogy a cici mindíg kéznél van, de ha mégis el kell menned valahová, akkor a lefejt tejcsit adhatja más a cumisüvegből. Eleve nyugodtan ülj le szopiztatni, ne görcsölj, hogy megy vagy sem ! És igyál nagyon sok folyadékot ! Millió puszi és ölelés Lidim !

Márti írta...

Az első, ami eszembe jutott, hogyan fejsz? Mert én most lefejem ugyan Ferikének, hogy legyen neki is, de mivel kézzel szoktam, elég fárasztó.
A második pedig. Ne érezd magad a helyzet miatt rosszul. A cumisüveget is lehet úgy tartani, hogy a megfelelő kontaktus meg legyen, elég csak ránézni Domira.A lényeg a te hozzááláásod, ami Neked is és nekik is kényelmes.
Mi szopizunk szépen, igényt szerint, de nem ész nélkül.Nem csak akkor van nyaff ha éhes. A csecsemő három óránként kér enni, ha nem beteg, vagy ha jól lakott előzőleg.Nálunk sose volt 1000szer ébredés a kaja miatt, meg egyébként se. A szopizás bújósabbá teszi őket lehet, de ez az igény test melegére vonatkozik, nem pedig elsősorban a cicire. Robika ha felébred sokszor nem kap rögtön enni, mert épp valami történés van, csak rajtam van és olyan nyugodtan szépen el van. Mindig megnyugszik a hangomtól, és attól hogy felveszem.Aludni is szépen elalszik.
Na, a lényeg, hogy ha igény szerint szopizik és eleget, akkor ugyanúgy egyszer ébredő Bálintod lesz:)
Gyönyörűek a fiúk:)

brü írta...

hüpp-hüpp, annyira édes vagy :)én nagyon cici párti vagyok, de teljesen megértelek...tedd azt,amit jónak látsz, amit jónak érzel, ettől semmivel nem leszel jobb vagy rosszabb anya :)ha nagyon szeretnéd, akkor biztos hogy vissza tudtok állni a csak szopira, rajtad áll:)

brü írta...

ja, azt elfelejtettem:nekem mindkettőm cicifüggő, Petra mint első gyerek el lett "rontva" és csak cicin aludt el...Gergőnel okosabb voltam, és amikor úgy láttam, hogy álmos,kivettem a szájából...felébredt,letettem,és ügyesen "megtanult" egyedül elaludni, a kiságyában,és ez mai napig igy van,pedig még javában cicizik :)

Reni írta...

Nekem mindkettő szopizott, Áron 18, Milán 14 hónapig...de egyikük sem cicin aludt el.Volt cumijuk( vagyis Micinek még most is van) de üvegből egyik sem tudott enni!
Én is szopi párti vagyok...Ha Bálint hajlandó üvegezés után is szopni akkor szoptasd!!!
Nem keltek többször éjjel...mindkettő saját magát választotta el...szóval van remény!!!

andy02 írta...

Bizony csak úgy csináld ahogy neked és Bálintnak jó ne törödj senkivel.Nekem Bence még cicizik de van úgy,hogy már csak játszik vele és azon alszik el betyár nehéz lesz leszoktatnom erről de lassan muszály lesz!

Rena írta...

Szia.Gondoltam én is hozzászólok a témához:)Lehet,hogy engem is meg fognak kövezni....:))Én Martinát szoptattam ,10 hónapig,DE adtam neki teát is és azt cumisüvegből,nem vettem észre,hogy ez megzavarta volna a szopiban,persze nem tejcsi volt az üvegben,(bár 1-szer előfordult)hanem tea,de sokan úgy gondolják,hogy mivel a cumisüvegből könnyebben jön a folyadék ezáltal a szopizást is abba fogja hagyni a gyerek,hát nem...És nem kell attól tartanod sem szerintem,hogy hosszú nyüglődés lesz mire leszokik a gyerek a ciciről,Martina pl.magától szokott le....nem kellett leszoktatni róla.De te ismered a gyereked és te tudod,hogy mi a jó neki és nektek...A lényeg ha van tejed add neki,szerintem mindegy,hogy miből:)

vnjudit írta...

Lidi ha tanács kell és kérsz, adok - de nem itt :), Ugye nem baj?

Szandra írta...

Lidim, hát nem figyeltél rám?:(
Köztudott, hogy Liának az első hónapban tápszert (is) adtam, de drágám annyira rákapott a cicire, hogy rendesen beindult a tej, szépen szopizott és ez így ment 17hós koráig. Persze, hogy van visszaút! Kitartás és ügyes legyél! pusza

Szandra írta...

Lidim, hát nem figyeltél rám?:(
Köztudott, hogy Liának az első hónapban tápszert (is) adtam, de drágám annyira rákapott a cicire, hogy rendesen beindult a tej, szépen szopizott és ez így ment 17hós koráig. Persze, hogy van visszaút! Kitartás és ügyes legyél! pusza

Lidi írta...

Köszi csajok a bíztatást:) jólesik,hogy nem lettem lehurrogva.Ezek szerint egyetértünk,hogy mindennél fontosabb a gyerekeknek a nyugalom :) .Egyébként tegnap kétszer is volt szopi,de majd holnap leírom a két hónapos összefoglalóban :)

Névtelen írta...

Van visszaút :)
...Először is, szerintem ne félj attól, hogy cicin csüngő válna belőle. Tapasztaltad, látod, tudod, hogy nem egy cicifüggő baba. Valószínűleg, az a típus, akit hiába kínálgatnál óránként, két óránként, akkor fogadná el, amikor szüksége van rá :) Domim is ilyen volt, szépen ki is csúszott a szopi a kezeim közül, mert sajnos én jobban igényeltem, mint ő, ezért 9 hónapos koráig is csak nehezen ment a dolog. Fő a fokozatosság...Nem hinném, hogy az megoldás lenne, ha egyik napról a másikra volt üveg, nincs üveg. Bár biztos sokan épp azt mondják, hogy csak így lehet megcsinálni. Le kell tenni és kész. Szerintem nem :) (Nem a bejegyzésed lett zagyva, hanem a kommentem :D ) szöböszö

 
Copyright (c) 2010 Uuu, a fiúk. Design by WPThemes Expert

Themes By Buy My Themes And RegistryBooster Review.