Túl a műtéten

Be kell vallanom, hogy igaza volt mindenkinek, aki azt mondta, semmiség lesz ez a műtét. Azt hiszem megint bebizonyosodott, hogy hajlamos vagyok túllihegni a dolgokat.

Negyed nyolc körül kellett elfoglalnunk a szobánkat a kórházban, kábé négy orvos nézte meg Domi torkát és egybehangzóan engedélyezték az altatást. Megkapta a kezébe a branült, természetesen borzasztóan sírt. Mondjuk mikor másodszor szedték ki neki, mert nem volt jó a vénája és egy másik doktornőt kellett hívni, hogy jól meg tudja szúrni, akkor már én is bőgtem vele...Mindegy, azt hiszem ez volt a legrosszabb élményünk szerencsére :)

Mikor visszamentünk a szobába Domi kapott egy nyugtató keveréket, amitől totál beájult, olyan volt mint a lassított felvétel.Annyira aranyos volt, nagyon kellett rajta nevetnem :D ( tudom, nem illett volna, hehe)

Fél tíz körül jött a nővérke, hogy mehetünk. Én vihettem le a műtő ajtajáig, ott kellett odaadnom a műtősfiúnak. Körülbelül egy óra múlva hozták is vissza, már a folyosó végén hallottam, hogy jön... sírva tudták csak elaltatni és azt mondta a doki, hogy ilyenkor mindig sírva is ébrednek...hát nem is ő lett volna, ha nem :) kicsiszívem. Aztán ahogy hozzám bújhatott, már meg is nyugodott és simán ébredt, ügyesen ivott és ügyesen evett is, mikor már lehetett, így nyugodt szívvel el is engedtek minket haza már aznap délután :) Az éjszakánk is teljesen átlagosan telt és azóta sem volt semmi probléma. Hétfőn még vissza kell mennünk kontrollra és leszedik neki a kötést is, aztán el is felejthetjük az egész kórházasdit... remélem jó időre :)

Nagoyn örülök neki, hogy túl vagyunk rajta és hogy tényleg ilyen könnyen ment minden. Az én nagyfiam egy kis hős :D